Hogyan működik a szerepjáték – és miért csinálják a majmok is?

A képzelet kognitív ereje

Amikor egy gyermek láthatatlan teát tölt egy plüssmackónak, valami figyelemre méltó dolog történik az agyában. Egyszerre két valóságot tart számon – egyet, ahol a csésze üres, és egyet, ahol képzeletbeli folyadékkal van tele. Ez a képesség, amelyet szerepjátéknak nevezünk, megköveteli, hogy az elme olyan tárgyakat és helyzeteket képzeljen el, amelyek fizikailag nem léteznek, majd úgy cselekedjen ezekkel a reprezentációkkal, mintha valóságosak lennének.

Évtizedekig a tudósok ezt a készséget kizárólag emberi sajátosságnak tartották. Úgy gondolták, hogy egyetlen más faj sem rendelkezik azzal a kognitív felépítéssel, amely lehetővé teszi, hogy elképzelje azt, ami nincs. Ez a feltételezés dőlt meg 2026 februárjában, amikor a Science folyóiratban megjelent tanulmány kimutatta, hogy egy Kanzi nevű bonobó képes nyomon követni és következtetni a képzelt tárgyakról – ezzel sikeresen teljesítve a képzelőerő első ellenőrzött tesztjét egy nem emberi állatnál.

Mit is igényel valójában a szerepjáték?

A szerepjáték sokkal nagyobb kognitív igénybevételt jelent, mint amilyennek látszik. Számos egymásba kapcsolódó mentális képességen alapul:

• Szimbolikus reprezentáció – egy dolog (egy banán) úgy kezelése, mintha valami más lenne (egy telefon)
• Kontrafaktuális gondolkodás – egy olyan forgatókönyv mérlegelése, amelyről a játékos tudja, hogy hamis
• Elméletalkotás – annak megértése, hogy egy másik személy is osztozik a képzelt keretrendszerben
• Végrehajtó funkciók – a képzelt világ szó szerinti kezelésére irányuló impulzus gátlása

Az embereknél a szerepjáték körülbelül kétéves korban jelenik meg, három és öt éves kor között tetőzik, és a középső gyermekkorban is folytatódik. A Child Mind Institute kutatásai azt mutatják, hogy erősíti a nyelvi fejlődést, az érzelmi szabályozást és az absztrakt gondolkodást – olyan készségeket, amelyek a későbbi tanulmányi és társadalmi siker alapjait képezik.

A bonobó áttörés

A 2026-os tanulmány, amelyet Amalia Bastos, a St Andrews Egyetem összehasonlító pszichológusa és Christopher Krupenye, a Johns Hopkins Egyetem munkatársa vezetett, Kanzi-t gondosan megtervezett „teadélután” kísérletek sorozatán keresztül vizsgálta az iowai Des Moines-ban található Ape Initiative-ben.

Az első tesztben egy kutató két üres, átlátszó csészét helyezett az asztalra, majd úgy tett, mintha egy üres kancsóból levet öntene mindkettőbe. Miután az egyik csészéből „visszaöntötte” a levet a kancsóba, a kutató megkérdezte Kanzit: „Hol a lé?” Kanzi következetesen arra a csészére mutatott, amelyben még mindig a képzeletbeli folyadék volt.

Egy második kísérletben egy csésze valódi lé és egy csak képzelt levet tartalmazó csésze közül lehetett választani. Kanzi az esetek körülbelül 78%-ában a valódi levet választotta – ezzel bizonyítva, hogy különbséget tud tenni a tényleges és a képzelt tartalom között. A Johns Hopkins Egyetem jelentése szerint ezek az eredmények azt mutatják, hogy Kanzi valóban láthatatlan tárgyakat képviselt az elméjében, nem csupán viselkedési jeleket követett.

A képzelőerő idővonalának átírása

A következmények messze túlmutatnak egy okos bonobón. Ha a bonobók rendelkeznek a szerepjátékhoz szükséges kognitív gépezettel, akkor ez a gépezet valószínűleg az emberek és a nagy majmok utolsó közös ősében is létezett, amely hat-kilencmillió évvel ezelőtt élt. Más szóval, a képzelőerő sokkal régebbi lehet, mint a mi fajunk.

Anekdotikus bizonyítékok már évek óta erre utaltak. Ugandai vadon élő csimpánzokról figyelték meg, hogy botokat hordoznak és úgy ringatják őket, mint a csecsemőket – ez a viselkedés a babázásra emlékeztetett. Fogságban tartott csimpánzok látszólag képzeletbeli kockákat húztak a padlón, miután valódi fa kockákkal játszottak. De a Science tanulmányáig egyetlen ellenőrzött kísérlet sem erősítette meg, hogy a majmok mentálisan képesek képviselni olyan tárgyakat, amelyek fizikailag nincsenek jelen.

Miért fontos ez a laboratóriumon túl?

A képzelőerő evolúciós gyökereinek megértése gyakorlati következményekkel jár. A gyermekfejlődésben évtizedek óta tartó kutatások igazolják, hogy a szerepjáték fejleszti a gátló kontrollt, a kognitív rugalmasságot és a feladattartást – azokat a végrehajtó funkciókat, amelyek előre jelzik az iskolai felkészültséget. Ha ezek a képességek mély evolúciós eredettel rendelkeznek más főemlősökkel, a tudósok új eszközökre tehetnek szert annak tanulmányozására, hogyan fejlődnek, és mi történik, ha nem.

Az állati kogníció kutatása számára az eredmények új kérdéseket vetnek fel. Vajon más nagy majmok – gorillák, orangutánok – is sikeresen teljesítik a szerepjáték teszteket? Létezik-e képzelőerő távolabbi rokonokban, például majmokban vagy varjúfélékben is? És mit árul el a képzelet jelenléte a nem emberi elmékben az állati és az emberi gondolkodás közötti határvonalról?

Egy laboratóriumi asztalon lévő üres teáscsésze egyszerű kelléknek tűnhet. De amit egy bonobó lát benne – vagy elképzel benne –, az átformálja, ahogyan a tudomány az emberi elme eredetét értelmezi.