Hogyan zajlik a korallfehéredés – és miért pusztulnak a zátonyok?
A korallfehéredés akkor következik be, amikor az emelkedő óceáni hőmérséklet megszakítja a korallok és az őket tápláló algák közötti szimbiotikus kapcsolatot, fehérré változtatva a zátonyokat, és veszélyeztetve az ökoszisztémákat, amelyek világszerte egymilliárd ember megélhetését biztosítják.
Egy megterhelt partnerség
A korallzátonyok a Föld legváltozatosabb ökoszisztémái közé tartoznak, mégis egy mikroszkopikus kapcsolaton alapulnak, amelyet a legtöbb ember soha nem lát. Minden egészséges korall szövetében apró algák, úgynevezett zooxanthellák élnek. Ezek az egysejtű szervezetek a napfényt tápanyagokká alakítják át fotoszintézis útján, a korall energiaellátásának akár 90 százalékát is biztosítva. Cserébe a korallok menedéket és a szükséges szén-dioxidot biztosítják az algák számára. Ez a mutualizmus adja a zátonyok élénk színeit is.
Amikor az óceán hőmérséklete tartósan csak 1-2 °C-kal emelkedik a normál nyári maximum fölé, a kapcsolat megszakad. A hő megzavarja az algák fotoszintézisét, ami miatt reaktív oxigénszármazékokat termelnek – olyan molekulákat, amelyek mérgezővé válnak a korallgazda számára. A korall, szembesülve egy ártalmassá vált partnerrel, kilöki az algákat a szövetéből. Nélkülük a korall fehér kalcium-karbonát váza átlátszik. A zátony kifehéredett.
Még nem halott – de éhezik
A fehéredés nem öli meg a korallt azonnal. Egy kifehéredett kolónia hetekig túlélhet planktonfogással és oldott tápanyagok felszívásával. Ha a vízhőmérséklet időben csökken, a zooxanthellák újra kolonizálhatják a szövetet, és a korall helyreáll. A NOAA Fisheries által közzétett kutatás azt mutatja, hogy a távoli, jól védett zátonyok, mint például a Palmyra-atoll, a fehéredési eseményt követő két éven belül helyreálltak.
De a helyreállítás időt igényel, amivel a zátonyok egyre kevésbé rendelkeznek. A James Cook Egyetem szerint a teljes helyreállítás általában 9-12 évet vesz igénybe – feltételezve, hogy nem következik be ciklon, betegségkitörés vagy ismétlődő hőhullám. A Nagy Korallzátonyon a tömeges fehéredési események közötti átlagos időszak 1980 óta a felére csökkent, így egyre kevesebb tér marad a zátonyok újjáépítésére.
Globális méretű válság
A bolygó eddig négy globális korallfehéredési eseményt élt át – 1998-ban, 2010-ben, 2014–2017-ben, és egy negyediket, amely 2023-ban kezdődött, és a valaha volt legintenzívebbé vált. Az International Coral Reef Initiative adatai azt mutatják, hogy a legutóbbi esemény során a világ zátonyainak 84 százaléka érintett volt, és több mint 50 százalékuk mérhető károkat szenvedett.
Az elmúlt három évtizedben a világ élő korallborításának körülbelül a fele elveszett. Még a legoptimistább Párizsi Megállapodás forgatókönyve – a felmelegedés 1,5 °C-ra korlátozása – mellett is az ENSZ Környezetvédelmi Programja azt jósolja, hogy a zátonyépítő korallok 70-90 százaléka elpusztul. 2 °C-os felmelegedésnél ez a szám 99 százalékra emelkedik.
Miért számít az óceánon túl is?
A korallzátonyok az óceánfenék kevesebb mint egy százalékát foglalják el, mégis a tengeri fajok körülbelül 25 százalékát támogatják. Becslések szerint egymilliárd ember függ tőlük élelem, jövedelem és partvédelem szempontjából. A NOAA szerint a zátonyok évente milliárd dolláros gazdasági értéket generálnak a halászat, a turizmus és a partvédelem révén – az egészséges zátonyok a hullámok energiájának akár 97 százalékát is elnyelik, megvédve a part menti közösségeket a viharoktól és az árvizektől.
Ausztráliában egyedül a Nagy Korallzátony 77 000 teljes munkaidős állást tart fenn, és évente becslések szerint 9 milliárd dollárral járul hozzá a nemzetgazdasághoz. Globálisan a zátonyturizmus évente körülbelül 36 milliárd dollárt hoz.
Lehet valamit tenni?
A tudósok számos stratégiát vizsgálnak: hőálló koralltörzsek szelektív tenyésztését, ellenálló fajok átültetését a leromlott zátonyokra, és még olyan probiotikumokkal is kísérleteznek, amelyek segítik a korallokat a hőstressz kezelésében. A túlhalászást és a szennyezést korlátozó tengeri védett területek szintén bizonyítottan javítják a zátonyok ellenálló képességét és felgyorsítják a helyreállítást.
A kutatók azonban hangsúlyozzák, hogy semmilyen beavatkozás nem helyettesítheti a legkritikusabb tényezőt: a üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentését. Amíg az óceán hőmérséklete emelkedik, a fehéredési események egyre gyakoribbá és súlyosabbá válnak, felülmúlva minden helyreállítási erőfeszítést. A világ zátonyainak megőrzésére nyíló ablak gyorsan szűkül.
