Mikroműanyagokat találtak a prosztatarákos daganatok 90%-ában

Aggasztó felfedezés a daganatokban

A NYU Langone Health tudósai apró műanyagdarabokat találtak a prosztatarákos daganatok mélyén, és a rákos szövetekben lényegesen több ilyen részecske volt, mint a közeli egészséges szövetekben. A pilot tanulmány, amelyet február 26-án mutattak be az American Society of Clinical Oncology (ASCO) Genitourinary Cancers Symposium-on, az első nyugati kutatás, amely közvetlenül összehasonlítja a mikroműanyag-koncentrációt a rosszindulatú és a nem rákos prosztata szövetek között.

Az eredmények egy olyan időszakban érkeznek, amikor a tudósok egyre jobban aggódnak a mikroműanyagok emberi szervezetben való mindenütt jelenléte miatt. Ez a tanulmány azonban a legtöbbnél tovább megy: lehetséges összefüggést sugall a műanyag felhalmozódása és a férfiakat világszerte érintő egyik leggyakoribb rákfajta között.

Mit mutatnak az adatok?

A kutatók 10 prosztatarákos férfitól (átlagéletkor 65 év) származó szövetmintákat vizsgáltak, akik radikális prosztatektómián estek át. Két detektálási módszerrel – pirolízis-gázkromatográfia/tömegspektrometria és Raman-mikroszkópia – 12 féle műanyag polimert szűrtek.

Az eredmények megdöbbentőek voltak:

• Mikroműanyagokat mutattak ki a rákos daganatminták 90%-ában
• Műanyagokat találtak a szomszédos egészséges szövetminták 70%-ában
• A daganatszövet 2,5-szer több műanyagot tartalmazott, mint a nem rákos szövet – körülbelül 40 mikrogramm/gramm szemben az egészséges prosztata szövetben lévő 16 mikrogramm/grammal

A leggyakrabban azonosított műanyag típusok a nylon-6 és a polisztirol, valamint a polietilén és annak kopolimerjei voltak – ezek az anyagok a mindennapi csomagolásokban, ruházati szálakban és élelmiszer-tárolókban találhatók.

„Meglepő és aggasztó”

A vezető szerző, Dr. Stacy Loeb, az NYU Grossman School of Medicine urológia és népegészségügy professzora a daganat és az egészséges szövet közötti koncentrációkülönbséget „nagyon meglepőnek és aggasztónak” nevezte, hozzátéve, hogy „kérdéseket vet fel azzal kapcsolatban, hogy ez összefüggésben lehet-e a prosztatarák kialakulásával”.

„Pilot tanulmányunk fontos bizonyítékot szolgáltat arra, hogy a mikroműanyag-expozíció a prosztatarák kockázati tényezője lehet.” – Dr. Stacy Loeb, NYU Langone Health

A vezető szerző, Dr. Vittorio Albergamo szerint az eredmények rávilágítanak „a szigorúbb szabályozási intézkedések szükségességére”, amelyek korlátozzák a lakosság műanyagoknak való kitettségét. A kutatást az U.S. Department of Defense finanszírozta.

Hogyan táplálhatják a műanyagok a rákot?

A kutatók számos potenciális biológiai mechanizmust javasolnak. A mikroműanyagok oxidatív sejtkárosodást okozhatnak, károsíthatják az immunrendszer működését, elősegíthetik a krónikus gyulladást, és hordozóként szolgálhatnak ismert rákkeltő anyagok számára – beleértve a ftalátokat és a biszfenolokat –, amelyek a műanyagokból a környező szövetekbe szivárognak.

Független szakértők is megerősítették a sürgősséget. Dr. Michael Eisenberg, a Stanford Egyetem munkatársa megjegyezte, hogy a tudósok „sok jelzést találnak a mikro-/nanoműanyagok megdöbbentő elterjedtségéről és az egészségügyi problémákkal való aggasztó összefüggésekről”. Dr. Andrea Viale, az MD Anderson Cancer Center munkatársa szerint az eredmények „nagyon komoly figyelmet érdemelnek” közegészségügyi szempontból.

Fontos megjegyzések

A tanulmány szerzői óvatosan megjegyzik annak korlátait. Mindössze 10 résztvevővel ez továbbra is egy kisméretű pilot tanulmány, amely még nem esett át szakmai lektoráláson. Nem állapítottak meg ok-okozati összefüggést a mikroműanyagok és a prosztatarák között – a daganatokban lévő magasabb koncentrációk inkább a felhalmozódást tükrözhetik, mint az ok-okozati összefüggést. A csapat most kiterjeszti kutatásait, hogy megvizsgálja a mikroműanyagokat más urogenitális rákokban is.

Felhívás cselekvésre

A prosztatarák a leggyakoribb rák az amerikai férfiak körében, és körülbelül 8 férfiból 1-et érint élete során. Ha a mikroműanyag-expozíció bizonyítottan hozzájáruló környezeti tényező, annak mélyreható következményei lennének a megelőzésre, a szabályozásra és a mindennapi fogyasztói magatartásra nézve. A kutatók nagyobb, longitudinális vizsgálatokat sürgetnek – és azt, hogy a politikai döntéshozók komolyan vegyék a műanyagszennyezéssel kapcsolatos egyre növekvő bizonyítékokat, ne csak ökológiai aggályként, hanem az emberi egészség közvetlen veszélyeztetéseként is.